A tanév végéhez érve ismét elérkezett az a pillanat, hogy egy kis időre megálljunk, és együtt tekintsünk vissza az elmúlt hónapokra.
Ebben a tanévben Szent József-díjban részesült Jordán Renáta pedagógiai asszisztens, aki mindennapi munkájával, segítőkészségével és a gyermekek iránti odafigyelésével érdemelte ki az elismerést.
A Római Katolikus Főplébánia által alapított „Az év pedagógusa” díjat idén Boldogné Jenei Andrea vehette át. Szakmai elhivatottsága, lelkiismeretes munkája, a gyermekek iránti szeretete és példamutató pedagógusi hozzáállása méltán vívta ki kollégái elismerését.
Az ünnepi alkalmon búcsút vettünk Varga Istvántól is, aki nyugdíjba vonul. Hálás szívvel köszönjük az intézményünkért végzett munkáját, és jó egészséget, valamint tartalmas, örömökben gazdag nyugdíjas éveket kívánunk számára.
Nagy öröm számunkra, hogy az idei tanév egy csodálatos családi eseményt is tartogatott. Szabó Erika kolléganőnk családja egy kisbabával bővült. Ezúton is szívből gratulálunk, sok boldogságot, jó egészséget és számtalan örömteli pillanatot kívánunk az egész családnak!
Az évzáró összejövetelen köszöntöttük azokat a kollégáinkat is, akik ebben az évben kerek születésnapot ünnepeltek. Ezúton is kívánunk nekik jó egészséget, sok örömet és még számtalan sikeres közös évet.
Gratulálunk valamennyi díjazottnak, és köszönjük minden munkatársunknak az egész éves kitartó, lelkiismeretes munkáját!
.
